Időrendi mozzanatok:
- Június 18- Román nyelv és irodalom- írásbeli vizsga
- Június 20- Maatematika- írásbeli vizsga
- Június 21- Magyar nyelv és irodalom- írásbeli vizsga
Eredményhirdetés: Június 25-én, 12 óráig
Óvások: június 25-én 14 – 20 óra között
Végleges eredményhirdetés: június 29
A vizsganapokon kellő komolysággal és tudással jelentek meg iskolánk tanulói az ajtónyitásnál. Személyi felmutatásával vonultak be az osztálytermekbe, ahol útbaigazítást és bátorítást kaptak a felügyelő tanároktól. A startnál tételeket, piszkozatlapokat vettek kézbe, majd kezdődött a kemény harc a pontszámokért. Kamera figyelte a történéseket. Két óra munka után bedták dolgozataikat és kis pihenőre hazatértek, hogy majd másnap ismét starthoz állhassanak...
Lejegyezte Kovács Mária titkárnő
Utolsó iskolai nap Gábos Anna igazgatónő így kezdte az ünnepi beszédét:
,,Szeretettel köszöntök mindenkit ezen a várva-várt pénteki reggelen, amikor a leköszönő tanévet elbúcsúztatjuk. Befejezünk egy olyan szép munkát, amit ezelőtt 168 nappal kezdtünk egy szeptemberi reggelen és 34 héten keresztül ápoltunk. Iskolai életünk pihenőjéhez értünk, amikor letesszük a könyvet- füzetet- iskolástáskát és a jól megérdemelt nyári vakációra széledünk szét.
Az ablakból kinézve láttam ma reggel, hogy széles mosollyal jöttetek be a ceruzakapun, ugra- bugra lépésetek azt üzente, hogy imádtok ma iskolásoknak lenni, sőt nem jöhet ma olyan felhőszakadás, ami elrontja a kedveteket. A levegőben lebeg az a mondat, amivel fogom zárni a mai gyülekezetünket, ami valahogy így hangzik, hogy Ó, IÓ, CIÓ,ÁCIÓ,KÁCIÓ, AKÁCIÓ és VAKÁCIÓ!!! Igen, a mai nap tőlem útlevelet fogtok kapni egy kis útravalóval, menetlevelet a hegyek- völgyek-strandok- kirándulások felé. Tudom, várjátok a szabadság , pihenés és gondtalanság idejét, amikor nem csenget az óra és nem kell a kakassal kelni. Tudom, az utóbbi napok nagy melege és a 9 hónap fáradsága rátelepítette a Lacit a nyakatokra, csak akkor villan fel a szemetek, amikor azt halljátok a rádióban, hogy szombaton nyílik a városi strand.’’
A folytatásban még sok minden elhangzott, amitől még szebb lett ez a vakáció illatú nap. Dicséretek, méltatások, tanácsok, felelevenítések- mindez a nemes cél érdekében: jöjjön már a vakáció. Az ünnepség a nyolcadikosok búcsúztatásával és ballagásával ért véget, hisz velük nem fogunk találkozni az őszi tanévnyitón! A hetedikesek ,,Szívtől-szívig'' ünnepi műsorszámot adtak elő, tudomásul vették, hogy immár ők lesznek a legnagyobbak az iskolában jövőben. A végzősök kissé zavartan, ismeretlenbe tekintve léptek tovább a nagybetűs Élet lépcsőfokán.
Lejegyezte Kovács Mária
2019 áprilisban a VII A osztály diákjai vendégül láttak egy magyarországi csoportot a Határtalanul program keretén belül- a Széchenyi István Kéttannyelvű iskolából Pestről. A kiránduló csoport a legnagyobb székely: Orbán Balázs nyomdokain járt és éppen ezért kértek fel bennünket, hogy fogadjuk az iskolánkban őket és biztosítsunk egy kis közös programot számukra. Város és iskola bemutatással, ismerkedéssel, előadással, és kötetlen beszélgetéssel vártuk őket. Visszajelzés szerint tetszett a kis csapatnak Erdély!
Április 26-án, korán reggel, elindultunk Pécsre. A kiránduláson a IV.A.osztályból 20 gyerek vett részt..
Az út hosszú volt, egészen estig tartott, de a gyerekek nagyon jól bírták. A rövid pihenők mellett, énekléssel, kártyázással, beszélgetéssel és alvással tettük színesebbé a napot. Az esti érkezésünkkor nagy volt az izgalom. Mikor leszálltunk a buszról, a félelem elszállt, és mindenki örült, hogy személyesen is találkozhat a levelezőtársával, akivel 2 éven át csak levélben beszélgetett. Miután mindenki megkapta az őt fogadó családot el is indult pihenni.
Szombaton reggel újra összegyűlt a vidám csapat és elindult Szigetvárra a Zrínyi várba, ahol nagyon érdekes bemutatókon vettünk részt. A várlátogatás után a Balaton fele vettük az irányt, ott egy nagyon hangulatos sétahajókázás után egy fagyizással készültünk fel a Pécsre való visszautazásra.
Vasárnap délelőtt közösen megtekintettünk Pécs csodaszép belvárosát, majd a gyerekek a családokkal töltötték a délutánjukat. Rengeteg szép programot szerveztek nekik a családok.
Hétfőn reggel a csapat újra együtt indult útnak. Első utunk Abaligetre vezetett, ahol megnéztük a cseppkőbarlangot. Abaligetről Orfű fele vettük az irányt, ahol malmokat látogattunk meg, majd a magyarhertelendi termálfürdőben lubickoltunk délután.
Kedden reggel megtekintettük az újonnan épült iskolájukat, majd könnyes búcsút vettünk a kedves pécsi barátainktól és hazaindultunk.
Az elválás könnyeit úgy szárítottuk fel, hogy kiszámoltuk: csak 6 hét, és újra találkozunk, itt Székelyudvarhelyen.
Bartalis Zselyke, tanító néni
Iskolánk két osztálya - V.A. és VI.B. – ellátogatott a Gordon melletti tangazdasághoz, ahol bepillantást nyerhettek azon titkokba, amik a tej útját övezik. Szó volt a talajmegmunkálásról, a takarmány előállításáról, az állattartásról, a tej feldolgozásáról és a végtermékek gyártási technológiájáról. A gyerekek az istálló kellős közepén, tehénbőgés , kérődzés és légyhessegtetés mellett hallgatták egy csíki fiatal gazdálkodó pár- Csilip Júlia és Ákos Bálint magyarázatát. A végén bejárták a gazdaságot majd megkóstolták a telemeát, aminek a gyártási folyamatát éppen elmagyarázták nekik. Így belenézve a dolgok mélyébe talán jobban fogják értékelni a mindennapi pohár tejet, amit az iskolai tej-kifli program biztosít nekik! KOVÁCS MÁRIA kísérő
Vártuk. Mert nem kell tanulni, nem kell exit írni, nem kell hajnalban kelni…Vártuk, mert jó szokott lenni. A Másféle iskola minden osztálynak élményszerű programot nyújt, kikapcsolódást, közös munkát, kirándulást, vidám napokat. A program palettája nagyon színes, hisz minden tanító és tanár a legjobbat kívánja a gyermekeinek. Olyan tevékenységeket szerveznek a tanítók/ tanárok a diákoknak, amikre máskor nem lehet sort keríteni. Kisebb- nagyobb kirándulások tették felejthetetlenné ezt a hetet.
A gimnáziumi tagozat hat osztálya az ország nyugati felét vette célba és egy nagyon szép útvonalon vonult sáska-módra végig: Tordai-hasadék, kolozsvári Mátyás szobor és Mátyás szülőháza, Bánffyhunyad, Medve-barlang, Aranyosfői jégbarlang, Szebesvár vára. Sok szépet láttak és sokat tapasztaltak- például azt, hogy nagyon szép országban laknak és nekik nagyon jó együtt lenni! Köszönet a pedagógusoknak, akik 150 gyermek testi és szellemi egészségét követték és tudástárukat bővítették!

A székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal bemutatókkal és kipróbálási lehetőséggel egybekötött Sportválasztó napot rendezett a város összes érdeklődő gyermekének. Mi is ott voltunk és szétnéztünk a börzén: milyen sportág tetszik a legjobban, mi az ajánlat, mik a lehetőségek városunkban? Az eseményt a sétatéri sportpályán tartották a szervezők, ahol zumbával melegítettek a diákok majd mindenki belelendült önfeledten a szájtátásba- no, meg a játékba, testmozgásba. Volt itt labdajáték, sakk, jégkorong, atlétika, karaté, teqball, pilates és a jó Isten tudja még miféle bemutató. A lényeg: a gyermeksereg jókedvűen bukfencezett és tette próbára saját erejét, miközben azon agyalt: melyik sportágat válassza délutáni foglalkozásként? Mert egészségesen élni jó!!!
Az Orbán Balázs Általános Iskolában járt a székely pletykás asszony, az ördög, még a híres Pelikánmadár is.

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, ahol a Küküllő vize folyt, volt egyszer egy ceruzakapus iskola. Ott 2018 esztendejének október havában összesereglettek a környék suhanc legénykéi és hajadon leányai, hogy mesemondásukkal megtörjék a zsűri szívén ült kemény átkot.
Szeptember 10-én becsengettek a 2018-2019-es tanévre.

Az iskola udvarán gyülekező diákokhoz, tanárokhoz és a jelenlévő vendégekhez így szólt Gábos Anna igazgatónő:

Az első iskolai héten, kihasználtuk a jó időt és a Kerekerdőre kirándultunk. Immár hagyománnyá vált ez az őszi kirándulásunk, amikor a katonaság melletti pályán egy gyönyörű játékos napot töltünk együtt. A nap fénypontját a csapatjátékok jelentik, ahol nem babra megy a játék! Nos, persze a végén a jól megérdemelt sült kolbász!
2024-2025-es tanév
Minden család és gyermek életében jelentős eseménynek számít a beiskolázás. Tapasztalataink szerint a szülők sokszor bizonytalanul állnak az előtt a kérdés előtt, hogy vajon alkalmas-e az iskolai életre gyermekük? Meg tud-e majd birkózni azokkal a nehézségekkel, amelyek az iskolában várnak rá? Jól fogja-e magát érezni?
A felelősség nagy, hiszen az első iskolai évek kudarcai vagy sikerei jelentősen meghatározzák a gyermek iskolához, tanuláshoz való viszonyát, illetve a későbbi pályaválasztást.
A következőkben szeretnék néhány támpontot nyújtani ahhoz, hogy az iskolaérettségnek milyen kritériumai vannak.
1. Fizikai alkalmasság
Megfelelő testi fejlettség, amely körülbelül 120 cm-es magasságot és 18-20 kg-os testsúlyt jelent (célszerű azonban figyelembe venni a vérszerinti szülők testméreteit is). Szükséges a jó fizikai erőnlét az iskolatáska cipelése és az egy helyben ülés miatt. Be kell fejeződnie az első alakváltozásnak, amely magában foglalja, hogy eltűnik a kisgyermekre jellemző pocak, a test megnyúlik, karcsúbb lesz. Megkezdődik a fogváltás, az első tejfogak kihullnak és megjelennek a maradandó fogak. A jobb– vagy balkezesség egyértelműen felismerhető.
2. Pszichés alkalmasság
A gyermek a rábízott feladatokat akkor is elvégzi, ha nincs kedve hozzá, tevékenységeit nem hagyja félbe. Szembe tud nézni azzal, ha valami nem sikerül rögtön. Mer és akar újra hozzáfogni egy feladathoz. Tud kapcsolatokat kialakítani és fenntartani kortársaival, megtalálja helyét a közösségben. Fontos, hogy elfogadja a felnőtteket, bizalommal forduljon hozzájuk, ha segítségre van szüksége. Amennyiben a gyermek vágyik iskolába menni, érdeklődik az iskolai tevékenység iránt, az jelzi beilleszkedési törekvését, hajlamát az iskolai munkára. Ha a személyiség terén ezek a jegyek megmutatkoznak, az sok mindent pótolhat az iskolaérettség egyéb kritériumai közül.
3. Értelmi képességek
Képes figyelmét tartósan (legalább 10-15 percig) lekötni, például rajzolással, feladatlap kitöltésével, színezéssel. Könnyen megtanul és elmond verseket, rövid meséket, mondókákat. Feltűnő beszédhibája nincs, árnyaltan tudja kifejezni (egyszerű és összetett mondatokkal is) érzéseit, gondolatait. Ismeri és használja a ceruzát (nem a minőség, hanem a rajzolás ténye a fontos). Eligazodik 1-től 10-ig a számok között, helyesen használja a több-kevesebb, nagyobb-kisebb fogalmát.
A szülő, ha nem tudja eldönteni, hogy gyermeke iskolaérett-e, segítséget kérhet szakemberektől (óvónénitől, óvodapszichológustól, logopédustól).
A 2024- 2025-es tanévben a következő beiskolázási tervet fogjuk pártolni:
- Előkészítő A, B (22-22 diákkal)
- Első A ,B (24- 24 diákkal)
- Második A, B és C (23-27- 25 diákkal)
- Harmadik A ,B és C (29-31 diákkal)
- Negyedik A és B (29-29 diákkal)
- Ötödik A és B (29- 29 diákkal)
- Hatodik A és B (29-29 diákkal)
- Hetedik A és B (27-29 diákkal)
- Nyolcadik A és B (29-29 diákkal)
AZ ORBÁN BALÁZS ÁLTALÁNOS ISKOLA BEÍRÁSI KÖRZETE A KÖVETKEZŐ:
2026-2027-es tanévre
STRADA PINTENII (SARKANTYÚ UTCA)
STR. JÓZSEF ATTILA
STR. FÎNTÎNEI (KÚT UTCA)
STR, SZENTJÁNOS
B-DUL INDEPENDENȚEI NR.1-42 (FÜGGETLENSÉG)
STR. ADY ENDRE
ALEEA PRIMĂVERII (TAVASZ SÉTÁNY)
INTR. FRĂȚIEI (TESTVÉRISÉG BEJÁRAT)
INTR. ZORILOR (VIRRADAT BEJÁRAT)
STR. PIATRA TĂRCII (SZARKAKŐ UTCA)
STR. TABEREI (TÁBOR UTCA)
STR. BEM JÓZSEF
STR. SZIGETI GYULA
STR. SIMÉNLOK
INTR. ALBĂ (FEHÉR BEJÁRAT)
STR. LÓRÁNTFFY ZSUZSANNA
STR. VERDE (ZÖLD UTCA)
STR. CIOCÂRLIEI (PACSIRTA UTCA)
STR. PĂCII (BÉKE UTCA)
STR. SZENTIMRE
STR. CSALÓKA
STR. MÓRICZ ZSIGMOND
STR. SZELES JÁNOS
STR. SZÁSZOK TÁBORA
STR. NAPSUGÁR
STR. TRECĂTORII PIETROASA (KÖVESHÁGÓ)
STR. RAMOCSA
STR. ROUA (HARMAT)
STR. MARGARETA
STR. POIANA NARCISELOR (NÁRCISZRÉT)
STR. CURCUBEULUI (SZIVÁRVÁNY)
STR. DREAPTĂ
STR. GHIOCELULUI (HÓVIRÁG)
STR. MAGNOLIA
Az Élhetőbb bolygót unokáinknak megyei verseny ( ISJHR 6395/05.11.2018 ) lehetőséget nyújtott a tanulóknak, hogy életkori sajátosságaiknak megfelelően "megfogalmazzák" miért fontos a környezetvédelem, szűkebb és tágabb világukban.
Iskolánk díjazott tanulói:
Miklós Janka I. díj
Kovács Adrienn III. díj
Csáki Fruzsssina Külőndíj
Tanítóik Imre Ibolya, Nagy Enikő és Udvard Kata nagyon büszkék tanítványaikra.
{gallery}élhető{/gallery}
Miklós Janka: MERENGÉS
Kopott a füst, reped a nyár,
Az úton már egy ember se jár.
Emlékeim tovajárnak,
S egy fotel körül meg-megállnak.
Utolsó kirakat ablakában láttam,
Mikor még Párizsban jártam.
Új divat volt, csipkézett és bordó,
De más szerint nem volt jobb, mint egy nagyobb hordó.
De én megvettem, soha meg nem bántam,
Akkoriban én azt nagyon kívántam.
Kettő volt belőle: egy nekem s egy másnak,
Jól jött az a szomszédnak, a beszélgetőtársnak.
Jó volt benne olvasni, kötni,
S a világ dolgain el-elmerengni.
Kiülni az erkélyre, onnan nézni, hogyan
élnek az emberek manapság boldogan.
Kávézóban várnak, egymásra nevetnek,
S műanyagpohár eldobására alkalmas kukákat keresnek.
De feladják. A pohár még várhat.
Elsétálnak, s a szemetet otthagyják másnak.
Nem törődnek az otthagyott szeméttel,
Foglakoznak inkább a gyorséttermi ebéddel.
Szalmakrumpli halrúddal a menő,
Desszertnek meg csokis keksz a nyerő.
Papírzsepi kuka mellé, úgyis van ott elég,
Egy szemét úgysem rontja a természetet még.
Zöldligetnek összes fája mellett sok a veréb,
Nem kapnak ők levegőt, mert túlgyűlt már a szemét.
Sajnálom az embereket, nem volt nekik elég?
Túlélni ezt – majd meglátják – nagyon-nagyon nehéz.
Kopott a füst, reped a nyár
Új idő jön, s az ember a fotelből egy szebb jövőre vár.
regionális verseny III. díjazottjaként gratulálhatunk DOBAI DOROTTYA előkészítős tanulónak és tanítójának Nagy Enikőnek. Dorottya művészi alkotása annyira jól sikerült, hogy még az édesanyja is büszke lehet rá!