Élet a Földön I-2018
“A Föld az, ami közös bennünk.”
Az Orbán Balázs Általános Iskola biológia és földrajz katedrája, Wendel Berry szavaival – s egyben saját mottójával – körzeti vetélkedőt hirdetett az általános iskola VII. osztályos diákjai számára. A verseny az Élet a Földön projekt részét képezte, amelyet a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal segített anyagilag. Szervezők: Gábos Anna biológia és Nagy Endre földrajz szakos tanárok voltak.
A verseny két fordulóból állt:
- Az első fordulóra 2018. október 31-én (szerdán) 14-16 óra között került sor.
Minden csapat a saját iskolájában oldotta meg a központilag összeállított feladatlapokat, amelyeket a verseny megkezdése előtt egy órával kapott meg az iskola, a felkészítő tanár email címére. A tesztek kitöltésére két óra állt rendelkezésre. A feladatlapok kitöltéséhez semmilyen segédeszköz nem használhattak!
- A legjobb 16 csapat jutott a középdöntőbe, melyet 2018. november 24-én (szombaton) rendeztek a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskolában. Ez egy írásbeli és szóbeli fordulóból állt. A döntő érdekes, izgalmas feladatokat tartalmazott.
A nyertesek és felkészítő tanáraik értékes nyereményekkel gazdagodhattak. A döntőről senki sem mehetett haza üres kézzel!