„A nemzetek életképességét és hatalmát ma már nem annyira a nyers erő, nem is kizárólag a hősiesség, hanem a népek miveltségi fokozata s szellemi fejlettsége szabja meg.”

Orbán Balázs végrendeletéből

ORBÁN BALÁZSRÓL

Az utókor sok esetben a „legnagyobb székelyként’’ tartja számon. Ezt a címet a” Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi, népismereti szempontból”címet viselő terjedelmes monográfiájával érdemelte ki. A monográfia (1868-1873) tükrében ezt nyugodtan elfogadhatjuk, hiszen ahhoz a hatalmas munkához, utazáshoz valóban emberfeletti kitartásra volt szükség.

Székelyudvarhely mellett, Lengyelfalvánszületett 1829 február 3-án, régi udvarhelyszéki székely családban. Apja, Orbán János, a francia háborúk katonatisztje, anyja, Knechtel Eugénia Orbán Balázs emlékiratai szerint félig felvidéki magyar, félig isztambuli görög. Iskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen kezdte a Római Katolikus Gimnáziumban, majd folytatta a Református iskolában. 1846-ban elhagyta szülőföldjét. Családjával Konstantinápolyba utazott a velencei származású nagymama: Foresti Eugenia örökségének átvételére. Felhasználva a lehetőséget beutazta a Közel-Keletet. Bejárta Palesztinát, Szíriát, Arábiát, Egyiptomot és Görögországot.

Tanulmányozta az antik görög kultúra emlékeit. Keleti élményeit később hat kötetben jelentette meg: Keleti utazás címmel. Az 1848-as magyar szabadságharcról egy nyugati lapból szerzett tudomást. A török fővárosból egy szabadcsapattal indul haza, de útközben tudomást szerezve a szabadságharc végéről visszatért Konstantinápolyba. Személyét az osztrák császárság ellenségként tekintette, ezért 1859-ig nem térhetett haza. Önkéntes száműzetésbe ment Angliába, haza csak 1859-ben térhetett. Az abszolutizmus éveiben bekapcsolódott az ország politikai, kulturális életébe és levelező tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. 1868-1873 között kiadja hat kötetben főművét: „Székelyföld leírása történelmi, régészeti természetrajzi népismereti szempontból” címen.

Bejárja a székelyföldet, eljut minden településre, várromokhoz, természeti ritkaságokhoz. Szorgalmasan jegyzetel, fényképez. Köteteiben megtalálható az egész székely etnikum jellemzése, a székely életmenetel, a küzdelmek és a szokások. Jelentősek a könyvben található népmesék és a szám szerint 356 fénykép- illusztráció. 1872-től élete végéig tagja volt a magyar országgyűlésnek, 1848-as függetlenségi programmal az ellenzékhez tartozott. Ismertek a képviselőházi beszédei, írt az Ország Tükrébe, a Vasárnapi Újságba, a Századokba, a Hazánk és Külföldbe stb. Politikai hitvallása erősen hazafias színezetű volt. Mindig díszmagyarban járt ezzel tiltakozva a kormány elnémetesítő politikája ellen. Szabadságszeretete őt a hatalom megingathatatlan ellenfelévé, hazaszeretete fáradhatatlanul kutató, tudós íróvá tette.

Életének utolsó szakaszában sokat betegeskedet, Budapesten halt meg, kívánságára a Szejke fürdőn temették el. Emlékét utcák, iskolák őrzik. Orbán Balázs hitt nemzete küldetésében. Hitte, hogy a székely nép géniuszát a nép lelkében fel tudja kelteni. Ide irányult egész írói, politikai és társadalmi működése. Célja az volt, hogy a székelységet önmaga megbecsülésére, saját értékének helyes megismerésére megtanítsa, hogy kötelességtudó, becsületesen munkálkodó, független érzelmű polgárokká tegye. Azt akarta, hogy a nemzeti életben a székelyek újra meghatározóak legyenek. Mivel családot nem alapított, vagyoni és szellemi örökségét a népére hagyta (annak ellenére, hogy ez életében nem mindig támogatta és értette meg). Síremléke végrendelete szerint Szejke- fürdőn található. A sírhoz vezető utat székely kapuk sorozata ékesíti, amelyek közül az utolsó a sajátja volt. Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen iskola, utóbbiban egy fotóklub is viseli nevét. Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsa 2011 létrehozta az Orbán Balázs-díjat, melyet olyan személyiségeknek ítélnek oda, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek az egységes Székelyföld-kép kialakításában, a térség sajátos hagyományaira alapozott modernizációjában.

Orbán Balázs-barlang a neve a Vargyas-szorosTermészetvédelmi Terület egyik barlangjának is.

Jegyezte: Kecseti Csaba történelem tanár

Orbán Balázs ezt írta városunkról:

VI. Székely-Udvarhely

A székelyföld középpontjához, legérdekesebb, legclassicusabb helyéhez értünk, az anyaszéknek anyavárosához háromszorosan anya nékem,mint kedves szülőföldem. És ki ne érezte volna azon kedves, azon szivmelegítő érzetet, mely minden romlatlan lelket (főként magyart) meglep, midőn a helyet megközelíti, hol először pillantá meg a világosságot, s lenne bár e hely rút és kietlen, az mégis mindig a föld legkedveltebb pontja leend; kiindulási pontja gyakran egy szenvedés-, küzdelemteljes életnek; de azért mindig vonzó, mindig kedves, mert a kezdődő élet ártatlan örömei, a boldog gyerekkornak édes visszaemlékezései által van az kiszépítve, felékítve. És én egy oly embertől, ki szülőföldjének látásánál örömre nem gerjed, fel nem lelkesül, félni tudnék; mert abból kihalt minden gyöngéd érzelem, minden hazaszeretet, minek hiányával az egyén lelépett az emberi hivatás pályaköréről s ördöggé változott át.

Kedves és kegyelt nekem e pont, a székelyföldnek, szép hazámnak anyavárosa, mert itt végeztem tanulmányaimat, lelkem kiképződésének, a szellem ébredésének itt van kiindulási pontja, itt szívtam lelkembe azon lángérzelmet, melyet emberi nyelven honszeretetnek,a lélek legdicsőbb irányeszméjének neveznek, itt tanultam meg honom multját, itt ismerkedtem meg annak magához ragadó nagyszerü történelmével, itt fogamzott meg az eszmélettel egyidejüleg a hon- és szabadságszeretetnek éltem irányát meghatározó dicső érzete.Sz. Udvarhely is, mint a székelyföld minden városai, több közel feküdt faluknak beolvadása által gyarapodott. Az Udvarhelyhez csatolt faluk ezek voltak:

Szent Imre,mely fenn a várostól délirányban emelkedő magaslaton feküdt, a ma Pusztá-nak nevezett helyen. Hogy régi település volt, arra mutat az is, hogy fekhelyén sok sz. László kori érmet találtak. E falunak templomhelye – hol hagyomány szerint sz. László korában épült egyháza állott – és gyümölcsös kertjei* még most is látszanak; mutatják azon helyet is, hol az udvarhelyi várparancsnoknak nyaralója és halastavai voltak. E falut 1577-ben Báthori Kristóf csatolta Udvarhelyhez. Az ottani főbirtokost, Berze Mátét Sz. Királyon adott jószággal kárpótolván, melyért a város 60 frtot fizetett a fejedelemnek. Sz. Imre falunak lakói a város délkeleti végén telepedtek meg, s a város ezen részét még ma is Sz. Imré-nek, fő utczáját Sz. Imre utczánaknevezik. Szent Imrével (a régi faluval) szembe, a Köves hágó közeli Morum csorgójánál feküdt a csak néhány házat számlált falucska Dánfalva, melynek lakói a sz. imreiekbeköltöztekor szintén a városba telepedtek.

A fennsík felett, hol ezen faluk feküdtek, egy magas hegylánczolat vonul el, vizválasztója a Nagy-Küküllő és Homorodvidékének, e hegység legmagasabb csucsát egy szeszélyes idomú szikla ormózat pártázza, melyet Szarka kőnekhivnak. Tul ezen egy terjedelmes fennlapály terjed el, mely most puszta és lakatlan, de nem volt ez mindig igy, mert hagyomány szerint hajdan Tihadárnevü falu büszkélkedett ottan, melyet a tatároknak egy vad csapatja dult fel. Elmenekült lakói a Szarka kőalatt lévő Siró dombnáltalálták fel az udvarhelyi nőket, kik a tatárok által rabságra vonczolt és legyilkolt férjeiket keservesen siratták. A lakhelyeiktől fosztott tihadáriak a férjeiktől fosztott udvarhelyi nőkhöz csatlakoztak, s Udvarhelyre telepedtek. Ily regény alakban adja elő a hagyomány Tihadármegsemmisülésének, illetőleg Udvarhelybe való beolvadásának történetét. Tihadár egykori lételérőltanuskodik a hagyomány mellett a helyelnevezés is, mert hol e falu feküdt, a helyet még ma is Tihadár-nak nevezik, s a pinczehelyeknek homályos nyomai, a kertek helyei, a földek mezdgyéi (barázdái) ma is felismerhetők.

Az Udvarhelyhez csatolt negyedik falu Gyárosfalvavolt. E falu a városon alól azon völgyületben feküdt, melynek torkolatja előtt a Jézus kápolnája van. A völgyet Nagy-Patak völgyénekhivják ma, pedig alig folydogál (csekély folyásu) ottan egy kis vizér. Gyárosfalván a hagyomány szerint Budvárfegyverkovátsai laktak. Egy 1568-ki okmányban még mint falu szerepel. Udvarhely városához 1571. csatolja János Zsigmond, mikor lakosai a fejedelem rendeletéből a városba költöztek. Az elköltözött falunak ma semmi nyoma; de ott van helyén egy régi imaház, mely byzanczi modorban a négyeghez illesztett négykörszeletből van alkotva. A kápolna czifrán kifestett fa-menyezetén készültét és nem a kápolna építési van felírva; de ez csak a menyezet korát jelöli, mert annak építési modora a XIII-ik század jellegét mutatja. E kápolna képét Budvár előteréül mutatjuk be mint egy nevezetes régi müalkotást, mint egy oly szentélyét a katholicushiveknek, mely nagy tiszteletben részesült. Nem rég ideje, hogy urnapján oly bucsuk tartattak itten, melyre a havasalji faluk, s még távolabb levő vidékek lakói is nagy számban sereglettek össze. E bucsuk most kimentek szokásból, s csak egyházi menettel (processio) vonulnak oda urnapelőestvéjén az udvarhelyiek. Neve – mint fennebb is említém – Jézus kápolnája;régi ez elnevezés, miként maga az épület is, s a hagyományok költészete egészen mythosi alakba önti. A tuhudunok (pogányok, talán Tuhutum vezérről neveztetve igy) jártak oda áldozni. Budvára akkor még sértetlenül állott a szembe levő (innen 1000 lépésnyire fekvő) büszke szikla ormon. A várban keresztény vitézek; voltak ezek közül a leghiresebbijászJézust!kiáltvaröpítéközibök nyilát. Ezek ijedtökben Jézustkiáltva lettek keresztényekké, s a csudás lövés, és az ezáltal eszközölt megtérés emlékére építék oda a Jézus kápolnát.

Másik hagyomány szerint a tatárduláskorBudvárába, ősi védhelyére vonult a vidék zaklatott lakossága, s onnan hősileg oltalmazta magát a várat ostromló tatárok ellen, de élelmük már fogyott, s azzal a menekülhetés reménye is tünedezett, midőn egy hiresijász megfeszítvén hatalmas ivét s Jézustsegélyül hivaröpíté el nyilveszszejét és az a völgy tulfelén (a kápolna mostani fekhelyén) sátra előtt pöffeszkedő Khánt épen szivbe találta. A csudás lövés által elrémített és vezért vesztett tatárság szétfutott; a vészmentett nép pedig lejövén sziklavárából, szerencsés és csudás meneküléseért emlékkápolnát épített, azt az íjász segélykiáltásáról Jézus kápolnájá-nak nevezvén el.

Ily csudás dolgokat beszél a hagyományos hitrege e kápolnáról. És ezzel meg is kell elégednünk, mert arra, hogy neve és a hozzá kötött kegyeletes bucsuk honnan veszik eredetüket, semmi adattal nem birunk. A kápolna közelében sós kut van, környéke pedig oly sódus, hogy a csak nehány láb vastagságu földréteg alatt tömör kősó jön elő, mely használatlanul hevervén, terjedelméről semmi adatunk nincsen; de igen valószinü, hogy az egyfelől a parajdi és korondi, másfelől a homorodmentisótömeggelfügg egybe. A kápolna közelében a Köszörükőtövéből fakad fel egy feketés szinü ásványos viz, mely fekélyeket s más betegségeket gyógyító hatással bir, de a mely vegytanilag észlelve mindeddig még nem volt. Odább a székhidja közelében egy Borbára kútnevü igen jó savanyuviz-forrás volt, melyet a mult század végén a medrét változtató Küküllő elöntött; csekély vizálláskor buzgása most is kivehető. Közelében fürdésre berendezett ásványosvegyülékü sós források vannak. Még egy ötödik falu, a Budvár közeli Csicser alján feküdt Czibrefalva,is adott contingenst Udvarhelynek, a mennyiben szétoszlott lakói a szomszédfalukba, de nagyrészt Udvarhelyre települtek.

Ekként alakult, s e faluk csatolása által ekként fejlődött ki e város, melynek nemzeti fejedelmeink közül legelőbb Isabella királynő adott 1557-ben igen szép kiváltságokat, melyek által mentesíti minden adótól, az egy portai adó kivételével, pallós- és önkormányzati joggal ruházza fel s birájánakkirálybiróczimet engedélyezve, a szék tisztsége alól kiveszi. Ez évben és ugyanezen királynőtől kapja Udvarhely város pecsétjét is, mely ma is czimeréül szolgál. Ez pánczélos kéz vítőrrel, melybe sziv és medvefő van tüzve, felső terében négy csillag közt 1558. körirva: „SigillumOppidiSiculicalis Udvarhely.”