Immár harmadszorra hirdeti meg az Orbán Balázs Iskola az ÉLET A FÖLDÖN című környezetismereti vetélkedőt, Gábos Anna biológia és Nagy Endre földrajz tanárok vezetésével. A verseny az általános iskolák hetedikes diákjainaak szól, akik általános műveltségüket tehetik próbára környezetismeret terén. Az idei versenyen 81 diák jelentkezett a megyéből, akik online oldották meg a feladatsort , amit tanáraik kaptak kézhez a verseny napján. A Covid-okozta helyzet miatt a második forduló is online fog zajlani. Egyelőre közzé tesszük az első forduló 11 diákját, akik november25-én ismét rajthoz állnak azért, hogy kiderüljön: ki a legjobb a jók között?
Iskolánk több diákja vett részt az Udvarhelyi Fiatal Fórum által általános iskoláknak szervezett vetélkedőn, melynek fő témája a környezettudatosság volt.
Tisztelt Szülők!
Az Orbán Balázs Általános Iskola pedagógusaiként mindent megteszünk azért, hogy online térben is folytatni tudjuk oktatói munkánkat. Az előző időszak alatt sokat tanultunk mi magunk is, s levonva a tanulságokat egy megmérettetés után, megpróbáljuk még jobban tenni a dolgunkat. Ez egy folyamat, állandóan változnak a dolgok, de ezzel együtt mi is fejlődünk. Sokat tanulunk egymástól, s főként diákjainktól, hogy mit végzünk jól, és mit nem.
A továbbiakban szeretnénk a szülőkkel még szorosabban együttműködni, hiszen Önök megtesznek mindent azért, hogy megteremtsék gyermekeiknek a nyugodt körülményeket és a technikai feltételeket a tanuláshoz, mi pedig lelkiismeretesen és odaadással tanítunk.
Kedves tanulóink! október 19-23 között a megyei DSP utasítására otthoni oktatásra kerül sor. Így minden tanuló bekapcsolódik a Classroomba és tanítójával/tanárával ott fog dolgozni. Az órák órarend szerint lesznek megtartva online vagy offline- 40 perc tanítás/ 20 perc szünet. Az osztályfőnökök jelzik vasárnap estig minden osztály jövő heti programját. Kérünk, hogy készüljetek fel az általatok már ismert oktatási formára, vegyétek komolyan azt. A további programunkról hét végén döntenek. Munkára fel!
Vasárnap, október 11-én lejárt a FussNeki adománygyűjtő programunk. Gyönyörű időben, rendkívül jó kedvvel futották le nagyköveteink közösen a közel 50 km-t. Muszáj volt nekik, mert az ,,önkéntes alapember'' fényképezőgéppel futott utánuk.
Az egész Fuss neki lényege az, hogy adományokat gyűjtsünk iskolaszépítés céljából. Szeretnénk iskolánk bejáratát díszíteni névtáblával, virágtartókkal, kertelemekkel és használatba állítani egy iskolazászlót –iskolacsengővel. Mindezt az iskolai szimbólumunkkal díszítenénk: vidám, színesceruza mintával!
Tele aggodalommal és az ismeretlen helyzet okozta gondolatokkal nyitottuk meg iskolánk kapuját szeptember 14-én. Szegény gyermekek! Szegény jómagunk!- mondtuk.
Az idén is nekiFUTUNK!
A tavaly először kapcsolódtunk be a Fuss neki városi rendezvénybe, minek következményeként iskolánk lépcsőit színessé, csodálatossá varázsoltuk. Azóta is örömmel tapossuk a színes ceruzákat (amikor nincs karantén), színes lépcsőink csodájára járnak - mikor be lehet jönni az iskolába.
A szigorú egészségügyi szabályok miatt kis csoportokban fogadta az iskola a diákjait.
Gábos Anna igazgató így köszöntötte a legkisebbeket:
,, Szeretettel köszöntünk 78 kisdiákot, akik a mai szeptemberi reggelen nem a napközibe foglalják el a helyüket, hanem a ceruzakertes iskolakapun tértek be hozzánk.
Kedves diákok !
A sok huzavona után tisztázódni látszik néhány biztos pont az iskolai életünkben. Városunk- ezáltal iskolánk is- zöld zónába tartozik, miszerint lehet testileg- lelkileg, azaz teljes erőbedobással rajthoz állni. Szeptember 14-én kezdődik az iskola, tehát készülhettek a nagy találkozásra. Tudja mindenki, hogy továbbra is be kell tartsunk néhány szabályt, ami a saját és társaink egészségét szolgálja.
Az elkövetkező közös életünket nagy figyelemmel terveztük meg, nagyon szeretnénk vigyázni rátok!
Első napunkat tanévnyitó nélkül tervezzük, egy oszi órán fogtok részt venni, amikor szervezési dolgokat fogtok megbeszélni tanítóitokkal. Érkezési sorrend a következő:
reggel 8 órára jönnek az előkészítősök ( A./B./C.)
8, 30-ra jönnek az I.-II. osztályosok ( A./B.)
8,45-re jönnek a III.-IV. osztályosok ( A./B.)
9,15-re jönnek az V.-VI. osztályosok ( A./B.)
9,30-ra jönnek a VII./VIII. osztályosok ( A./B.)
Kérünk, a megadott időre gyertek, hogy ne legyen torlódás a kapunál/ ajtónál.
Oldalsó ajtón jön be az: Elők.A./Elők.C./I.B./II..A./III.B./IV.A./V.B./VI.A./VI.B/VIII.A.
Hátsó ajtón jön be az : Elők.B./I.A./II.B./III.A./IV.B./V.A./VII.A./VII.B./VIII.B.
Az előkészítős kisdiákokat a szülők csak a kapuig kísérhetik, tovább a tanci vezeti.
Mindenki védő maszkot kell viseljen, amit otthonról hoz. Azzal is lehet boldog iskolásnak lenni!
A további programot mindenki megtudja a tancitól/ oszitól az osztálycsoportokban.
Lényeg a lényeg: KEZDŐDIK AZ ISKOLAAA!!! Nekünk minden sikerül! Ugorjunk neki!
A székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztálya tanévkezdő, egyszeri támogatást hirdetett meg a 2020-2021-es tanévre. A beadandó akták között kell legyen egy iskolalátogatási igazolás, amit a titkárságunk készségesen kiállít az igénylőknek (az előkészítősöknek is!).
Több információ itt olvasható:
Az Előkészítős diákok osztályokba való besorolása ÁBC sorrendben történt. A módozatot a 921/25.02.2020 Hargita megyei Tanfelügyelőség Procedúrájának 8.5.1. bekezdése szabta meg.
Iskolánkba 78 kisdiák iratkozott. Első mozzanatként a három testvérpár osztódott az A,B,C osztályokba.
A többi gyermek ábécé sorrendet követve sorolódott be valamelyik osztályba.
A gyermekek osztályokba való szétosztása 2020.július 24-i Vezetőtanács ülésen történt.
Gábos Anna igazgató
A 2019/2020-as tanévben 76 nyolcadikos diákunk küzdött meg a karantén utáni vizsgákkal. A sok munka eredménye meghozta az áldását, vizsgázóink derekasan állták a sarat. Íme a vizsgaátlagok! (sajnos ebben az évben a médiákat nem köthetjük össze nyilvánosan a tanulók neveivel, pedig mindenki maga harcolta ki a pontszámait...)