Szeptember 5-én, az iskola hátsó udvarán összegyűltek az iskola ,,lakói'', hogy új tanévet nyissanak. Gábos Anna igazgató így köszöntötte az egybegyűlteket:
,,Szeptember ötödikére esett az idei iskolakezdés,
Így néhány nappal rövidebb a vakációs pihenés,
Ma kénytelen-kelletlen korán kellett kelni,
Strandpapucs helyett cipőt kellett húzni.
Az iskolás pólót ki kellett vasalni,
Az iskolástáskát is le kellett porolni.
Simára fésülve útra kellett kelni,
A ceruzakapun lassan át kellett lépni.
Szeptember 5-én, hérfőn tartjuk a 2022-2023-as tanév ünnepélyes megnyitóját. Reggel 9 órától gyülekezünk a hátsó udvaron, szívesen látjuk a tanulók hozzatartozóit is! Ezt követően egy osztályfőnöki órán vesznek részt a diákok. Eredményes tanévet kívánunk mindenkinek!
Nem csak a 2021-2022-es tanévnek van vége, hanem végzős nyolcadikosaink elemi/gimnáziumi tanulmányainak is. Következik a középiskolai megpróbáltatás, egy magasabb lépcsőfok, egy nagyobb kihívás. Búcsúznak tőlük tanáraik, osztályfőnökeik: Circeanu Claudia és Kecseti Csaba valamint iskolatársaik. Kívánunk eredményes továbbtanulást!
Forró napok következnek. Június 14, 16, 17-én végzős diákjaink abszolváló vizsgája következik románból, matematikából és magyarból. Kívánunk szerencsét, lélekjelenlétet, pontosságot, éleslátást. Kívánunk könnyű tételsort! Sikert!
Június 10-én, pénteken az iskola apraja-nagyja örömmel gyűlt össza a hátsó udvaron, hogy búcsút vegyenek egymástól és a megérdemelt nyári vakációra széledjenek szét.
Az iskolaigazgató, Gábos Anna így fogadta őket tanévzáró beszédében:
A vakáció közeledtével megsűrűsödtek a kirándulások. Harártalan programban fogadtunk egri diákokat az Eszterházy Károly Katolikus Gyakorlóiskolából, akik Székelyföldet látogatták meg, azon belül Orbán Balázs nyomdokain jártak.
Iskolánk előkészítő B és C osztálya állatkerti kiránduláson vett részt május 20-án, Marosvásárhelyen. Jakab Hajnal és Mihály Gyopár- Henrietta tanítónők felügyeletével a gyerekek egy nagyot kirándultak, állatokat néztek, ismertek meg, valamint egy szovátai élményvonatozáson is részt vettek. A kirándulásról nem hiányzott egy pillanatig sem a jókedv, kikapcsolódás, csapatépítés.
2022 június 3-án ballagtak a nyolcadikosaink. Kis batyuval, ünnepi hangulatban, nagyon sok útravalóval...
Gábos Anna igazgató búcsúbeszédéből idézünk:
,, Mi voltunk a mesterek, akik sikeresen vagy sikertelenül alkottunk, mosollyal vagy szigorral, könyörögve vagy kemény szavakkal szobrászkodtunk.
Huzzella Péter, Kossuth-díjas zeneszerző, gitáros-énekes- gyerekekdalokkal örvendeztette meg az OB-sok egy csoportját. Az eseményre a szomszédos Csillagvár Napköziotthon udvarán került sor, aminek kis lakói vendégül fogadták a kisiskolásokat. Köszönjük!
Jubileumi kiadásához érkezett a ,,Fától fáig, verstől versig'' Kányádi Sándor szavalóverseny, amelyet immáron 20. éve rendez meg a nagygalambfalvi Kányádi Sándor Általános Iskola.
- május 19-22 között Farkas Hanna-Gréta részt vett az Apáczai Csere János magyar nyelv, irodalom és kultúra nemzetközi tantárgyversenyen Nagyváradon. Munkája, írása hatalmas értéket képviselt, hiszen nemzetközi ranglistán harmadik helyezést ért el. Gratulálunk neki, büszkék vagyunk rá!
Szemelvény a dolgozatából:
{gallery}emoke{/gallery}
2022. április 20-23 között került megrendezésre a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumban a IV. Országos Magyar Matematikaolimpia (ismertebb nevén XXXI. Erdélyi Magyar Matematikaverseny). Iskolánkból Tordai Krisztián VIII. A osztályos tanuló dícséretben részesült. Gratulálunk neki és tanárának, Báró Emőkének!